Archivum (hónap): 2015 május

Testvériskolai kapcsolat kialakítása a bánrévei Szent Mihály Katolikus Általános Iskola és a Rimaszécsi Alapiskola között!

A most záruló program keretén belül a bánrévei Szent Mihály Katolikus Általános Iskola, valamint a Rimaszécsi Alapiskola diákjai és tanáraik vettek részt közös programokon, tanulmányi kirándulásokon és szakmai napokon. A program keretében új ismeret megszerzésén túl, szakmai tapasztalatcserére is lehetőség nyílt. A projekt költségeit teljes egészében az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Programból nyert, Európai Unió és Magyarország költségvetése társfinanszírozásából nyújtott, vissza nem térítendő támogatás fedezi, a projekt összköltsége 12,20 millió forint.

Korszerű egészségügyi központ átadása Sajókazán!

A most megvalósult beruházás keretén belül felújításra és bővítésre került a Petőfi utcán lévő orvosi és védőnői rendelő. A két épületből álló komplexum átépítésével egy modern szolgáltató központ jött létre, ahol a háziorvosi, fogorvosi, védőnői szolgálat láthatja majd el feladatát. A beruházást teljes egészében az Észak-Magyarországi Operatív programból nyert Európai Unió és Magyarország költségvetése társfinanszírozásából nyújtott, vissza nem térítendő támogatás fedezi, a projekt összköltsége 60 millió forint.

Gyakornoki program zárul a Bükkvidéki Vendéglátó Zrt debreceni konyháján!

A most záruló program keretén belül egy frissen végzett pályakezdő szakmunkást 9 hónapon keresztül mint gyakornokot alkalmazott Bükkvidéki Vendéglátó Zrt, kinek a munkáját és szakmai fejlődését a vállalaton belül kirendelt mentor segítette, illetve támogatta. A program teljes költségét az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Programból nyert, Európai Unió és Magyarország költségvetése társfinanszírozásából nyújtott, vissza nem térítendő támogatás fedezi, a projekt összköltsége 2,14 millió forint.

Powered by WordPress | Designed by: Email Search