A hamarosan záruló pályázat célja, hogy az intézmény gyermekei jelentős életmódváltozáson és szemléletváltozáson menjenek keresztül az egészségük megőrzése érdekében. A programok teljes költségét az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Programból nyert, Európai Unió és Magyarország költségvetésének társfinanszírozásából nyújtott, vissza nem térítendő támogatás fedezi, a projekt összköltsége 12,28 millió forint.
A Társadalmi Megújulás Operatív Program szerint „az egészségtudatos magatartás széles társadalmi réteggel történő megismertetése, elterjesztése valamint az egészségi kockázati tényezők megismerése leghatékonyabban a helyes szemléletet közvetítő ismeretek átadásával segíthetők”. Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 2011. július 1. napjától hatályos (a 2011. évi LXXXI. törvény alapján módosított) 42.§ (1) a) pontja szerint az ifjúság-egészségügyi gondozás célja a kiskorúak harmonikus testi és lelki fejlődésének elősegítése. Ennek során – többek között – biztosítani kell a korcsoportokhoz igazodva a közoktatási intézményekben a teljes körű egészségfejlesztés bevezetését és megvalósítását. A megvalósuló pályázati konstrukció célja, hogy a fent hivatkozott jogszabályoknak megfelelően – a köznevelés iskolai oktatást biztosító színterein, így különösen az alapfokú oktatásban – segítse azon iskolai, vagy azokhoz közvetlenül, vagy közvetve kapcsolódó programok megvalósítását, melyek hozzájárulnak a legfontosabb idült, nem-fertőző betegségek okozta halálozás és betegségteher csökkentése érdekében az egészséges életmódot támogató, legfontosabb életmódtényezőket befolyásoló pozitív közösségi minták elterjesztéséhez. A Társadalmi Megújulás Operatív Program szerint „az egészségtudatos magatartás széles társadalmi réteggel történő megismertetése, elterjesztése valamint az egészségi kockázati tényezők megismerése leghatékonyabban a helyes szemléletet közvetítő ismeretek átadásával segíthetők”. A fenti célok érdekében egészségfejlesztési programokat, egészséges élelmiszerek megismerését, vízfogyasztás népszerűsítését, helyes test és száj-higiénés szokásokat, sérülés megelőzési programokat valósított meg az Iskola. A tanórák közötti szünetekben szervezet mozgásprogramokon, a kötelező tanórai foglalkozások utáni sport jellegű egészségfejlesztési programokon, egészségnapokon vettek rész az Iskola diákjai, a pedagógusok a programok megvalósításához kapcsolódó szakmai továbbképzéseken vettek részt. A megvalósult programokon közvetve az Iskolába járó több mint 310 diák vett részt, ugyanakkor közvetve a gyermekek családtagjai is haszonélvezői a pályázat pozitív eredményeinek.
A projekt finanszírozása az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap Társfinanszírozásával, Társadalmi Megújulás Operatív Program keretén belül valósult meg.