Családi Napközi nyílt Miskolc belvárosában

A hamarosan záruló pályázat keretén belül két családi napközi egységet hozott létre a BOFI FAMILY Kft. Miskolc belvárosában a 0-3 éves korú gyermekek napközbeni ellátásának biztosítására. A projekt teljes költségét az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Programból nyert, Európai Unió és Magyarország költségvetésének társfinanszírozásából nyújtott, vissza nem térítendő támogatása fedezi, a projekt összköltsége 35,00 millió forint.

 A BOFI FAMILY Kft projektcégként alakult a hamarosan megvalósuló családi napközi kialakítására és üzemeltetésére. A cég tulajdonosai elkötelezettek a gyermekek számára nyújtott minőségi szolgáltatások mellett, a gyermekek napközbeni gondozását-nevelését a szülők igényei szerint, velük együttműködve, családias környezetben és hangulatban kívánják végezni. A beruházást egy fennálló probléma hívta életre, Miskolc belvárosában jelentős lakóövezetet és számos munkahelyet felölelő területen a napközbeni gyermekellátás lehetőségeinek szűk köre, valamint az ellátás minősége erős hiányosságot mutatott. Az intézmény közvetlen környezetében egy, túltöltött kapacitással működő bölcsőde található, melyben magas a gondozókra jutó gyermekszám, ami így nem ad lehetőséget olyan mértékű odafigyelésre és egyéni foglalkozásokra, felzárkóztatásra és fejlesztésre, mint a családias környezetet és hangulatot biztosító családi napközi intézmény. A létrehozott családi napköziben 10 gyermek ellátását tudják vállalni, az egész napos ellátás mellett fél napos és egy-egy órás gyermekfelügyeletre, kiegészítő szolgáltatásként éjszakai, vagy akár egész hétvégés felügyelet ellátására is van lehetőség. A családi napközi forma az egy gondozóra jutó alacsony gyermeklétszám által egyéni foglalkozásokra, fejlesztésekre képes helyezni a hangsúlyt. Ez az óvodapedagógusok munkáját a későbbiekben segíti, az oktatási intézmények szintjén pedig a lemorzsolódást csökkenti. A szolgáltatások főleg azon nők számára nyújtanak nagy segítséget, akik a munkaerő piacra szeretnének visszatérni. A most megvalósuló beruházásnak köszönhetően 4 új munkahely jött létre, 10 gyermek számára tudják biztosítani a színvonalas ellátást.

A projekt finanszírozása az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap Társfinanszírozásával, Társadalmi Megújulás Operatív Program keretén belül valósult meg.

Powered by WordPress | Designed by: Email Search