Elkészült a Migazzi Kristóf Idősek Otthonának épületenergetikai korszerűsítése

A Váci Egyházmegye Szamaritánus Szolgálat Intézményfenntartó Központ a fenntartásában álló verőcei Migazzi Kristóf Idősek Otthonának energetikai felújítását valósította meg az a KEHOP-5.2.13-19-2019-00047 sorszámú, 265 106 023 forint támogatás tartalmú, 100 százalékos intenzitású uniós forrást magában foglaló pályázat keretében.

Az épületek energetikai felmérésének eredménye szerint az épületek külső határoló felületeinek rétegtervi hőátbocsátási tényezői nem voltak megfelelőek (pl. homlokzat, külső nyílászárók, padlásfödém). A 7/2006. (V.24.) TNM rendelet alapján az érintett épületek energetikai besorolása nem feleltek meg az előírtaknak. További súlyosbító tényező volt az épületek életkora, így az energetikai tényezők fokozott romlására lehetett számítani.

A projekt elsődleges célcsoportja a fejlesztéssel érintetett intézmény valamennyi dolgozója és az ellátásban részesülők, mindemellett pedig az ország energiaellátásának biztonságát és versenyképességének javítását, valamint a környezeti állapot megőrzését is szolgálja.

A projekt keretében megvalósított műszaki fejlesztések:

„A” – „kastély” épület
- padlásfödém hőszigetelése
- fűtött és fűtetlen tetőtéri terek közötti fal szigetelése
- fűtött helyiségek külső nyílászáróinak cseréje
- 2 db új fali kondenzációs gázkészülékek és kaszkád égéstermék-elvezető rendszer kiépítése
- termosztatikus radiátor szelepek beépítése
- kazánház villamos hálózatának felújítása

„B” – „istálló” épület
- padlásfödém hőszigetelése, padlásfeljáró ajtó cseréje
- fűtött helyiségek külső falainak hőszigetelése
- fűtött helyiségek külső nyílászáróinak cseréje
- a teljes tetőfedés és alátét deszkázat cseréje, az emeleti ablakok tetőfelépítményeinek átalakítása
- 2 db új fali kondenzációs gázkészülékek és kaszkád égéstermék-elvezet rendszer kiépítése
- termosztatikus radiátor szelepek beépítése
- kazánház villamos hálózatának felújítása
- tetőfelületen napkollektoros rendszer kiépítése

„C” – „új” épület
- padlásfödém hőszigetelése, padlásfeljáró ajtó cseréje
- fűtött helyiségek külső falainak hőszigetelése
- fűtött helyiségek külső nyílászáróinak cseréje
- teraszfödém hőszigetelése, új burkolati rétegrend
- a teljes tetőfedés és alátét deszkázat cseréje, a II. emeleti ablakok tetőfelépítményeinek átalakítása
- 2db új fali kondenzációs gázkészülékek és kaszkád égéstermék-elvezető rendszer kiépítése
- termosztatikus radiátor szelepek beépítése
- kazánház villamos hálózatának felújítása
- tetőfelületen napkollektoros rendszer kiépítése

A projekt eredményei:

Az épület beavatkozással érintett épületrészei -a műemléki védelem alatt álló A épület homlokzata kivételével- megfelelnek a TNM rendeletben foglalt határértékeknek, hiszen a felújítás előtti FF szintről BB kategóriákba kerül, ami a célcsoport életkörülményeinek jelentős javulását eredményezte, mellyel az intézmény már megfelel az energetikai elvárásoknak, és méltó ellátási környezetet biztosít az idősek számára.
A projekt közvetett eredményeként javult az Intézmény gazdasági háttere, a munkavállaló-megtartó képessége, illetve a célcsoport esélyegyenlőségi helyzete is. Az ellátásra alkalmas környezet elősegíti a fenntartható fejlődés. Közreműködik az éghajlatváltozás mérséklésében, az energiafüggőség csökkentésében és az ország versenyképességének javításában.

A projekt zárásának dátuma: 2021.04.30.

Powered by WordPress | Designed by: Email Search