Elkészült a Molnár-szigeti volt napközis tábor és környezetének továbbfejlesztésének IV. üteme

A fejlesztés komplexen újította meg a Molnár-sziget déli részén található volt napközis tábor területét és annak környezetét. A projekt olyan köztérfejlesztést valósított meg, mely fenntartható, innovatív módon, kapcsolja össze a városi területeket a zöldövezeti, kikapcsolódást és a helyi értékeket közvetítő köztérrel, mely a helyi társadalmi kohéziót dinamikusan, ökologikus szemlélettel és a helyi kultúra erősítésével kívánja fejleszteni.

Az önkormányzati tulajdonú egykori ifjúsági tábor területe kiváló lehetőségekkel rendelkezik, és a városközponttal való kapcsolata is rendkívül kedvező, elsősorban a Hősök teréről a Molnár sziget irányába lefutó lépcsőnek, és a Meder utcánál lévő hídnak köszönhetően.

A beruházás több, egymást erősítő projektelemből állt, melyek révén az eddig részben használaton kívüli, részlegesen elszlömösödött egykori tábor területe új funkcióval, kulturális és közösségi térként funkcionál.

A most megvalósuló IV ütemben a Molnár-szigeten az alábbi műszaki beavatkozások kerültek megvalósításra:

  • Kalandpark játszóelem került telepítésre „Függesztett világ” vagy „Felhő világ” témát leképező kötélrendszerű játszóeszközként, mely körös kialakítású, így bárhol elkezdhető és bárhol befejezhető. Az eszköz biztonságos használhatóságát segíti a megfelelő vastagságú ütéscsillapító homok burkolat, amit az eszköz közepén kialakított homokos ligetes felület egészít ki.
  • A nyári időszakban felüdülést nyújtó vizes játszótér eszközei változatos formában szórják, spriccelik és öntik a vizet folyamatos üzemű élményelemekkel.
  • A játszóteret a használat és a fenntartás megkönnyítése érdekében térkő burkolat keretezi, amin utcabútorok is helyet kaptak: 7 db pad, 3 db hulladékgyűjtő, valamint 3 db napelemes LED kandeláber.
  • A tábor területén automata öntözőrendszer került telepítésre.

A projekt célja Soroksár városképének javítása, az épített, és természeti környezet összhangban történő megújítása, a helyi kulturális értékeken keresztül a helyi identitás erősítése, és a kerület vonzerejének és lakosságmegtartó képességének növelése, valamint a környezeti értékek védelme.

A projekt Budapest Főváros Önkormányzat támogatásával valósult meg, a támogatás összege 100 millió forint. A projekthez Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata további 152,61 millió saját forrást biztosított.

A megvalósítás ideje: 2020.10.20 – 2021.05.28.

Powered by WordPress | Designed by: Email Search