Szabadidősport fejlesztése a Miskolc Városi Szabadidőközpontban!

A most záruló projekt keretén belül általános és középiskolás, valamint óvodások számára szervezett korcsolya tábort és korcsolya szakkört az MVSZK vezetése.

A projekt teljes egészében Európai Uniós forrásból valósult meg, összköltsége: 21 315 100 Ft.

A program 2011-ben 5 iskolából 200 kezdő és középhaladó szinten lévő tanuló számára szervezett korcsolyatáborral indult. Napi nyolc órán keresztül bentlakásos rendszerben háromszori étkezést biztosítva, szakképzett korcsolya oktatók bevonásával valósult meg a tanulók képzése és tartalmas időtöltése.

2011. szeptemberi tanévkezdéssel 150 kezdő és középhaladó szinten lévő diák számára heti 4-4 órában 24 héten keresztül tartott korcsolya szakkörrel folytatódott a projekt, ahol szintén a létesítmény szakképzett oktatói tartották a foglalkozásokat.

A most záruló program utolsó mozzanataként június 20-án 9 órai kezdettel a Jégcsarnok 130-as termében hivatalos projekt-záró rendezvényt kerül megrendezésre, melyet követően 9.30 – kor a sajtó megjelent képviselőinek Egri István igazgató ismerteti a program által elért eredményeket.

A projekt finanszírozása az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap Társfinanszírozásával valósult meg.

 

Powered by WordPress | Designed by: Email Search