Egymilliárd forintos csatornafejlesztés Szihalmon

Közel egymilliárd forintos beruházással építik ki a Heves megyei Szihalom szennyvízcsatorna-hálózatát – jelentette be a község független polgármestere a projekt pénteki, a településen megtartott nyitórendezvényén. Az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Programja keretében megvalósuló fejlesztés során több mint 26 kilométernyi csatornát raknak le, illetve üzembe helyeznek egy naponta 150 köbméternyi vizet kezelő szennyvíztisztító állomást – közölte Bóta József Sándor.

A kivitelezés várhatóan 2014 első negyedévében fejeződik be – tette hozzá az önkormányzati vezető. Elmondta: a közel 2100 lakosú településen máig úgynevezett közműpótló tárgyakban helyezik el a szennyvizet; ezek jelentős hányada nem szakszerűen szigetelt, és a szennyvíz egy része a talajba szivárog.

A szennyvízgyűjtőkből a szennyvizet szippantó kocsival szállítják el a Maklár községben üzemelő szennyvíztisztító telepre. A most kezdődő beruházás során 918 lakóházat kötnek be a zárt csatornahálózatba. A fejlesztéstől azt remélik, hogy megnő a község befektetésvonzó és munkahelyteremtő képessége, illetve a környezet és a talaj megóvásán keresztül egészségesebbé és élhetőbbé válik a falu – hangsúlyozta a polgármester.

Powered by WordPress | Designed by: Email Search