Hányszor nézünk irigykedve a másikra – amikor nehéz  a keresztünk és nem bírjuk a terhét – akiről úgy véljük, neki minden jó, szerencsés sorskönyvvel jött a világra.Úgy gondoljuk, másoknak nem kell nap, mint nap szembe nézni a megváltoztathatatlannal. Nem kell sírni, aggódni, hogyan lesz a mai napon és hogyan lesz a jövőben. De valóban így van?
Nem minden esetben. Hiszen amikor megszületünk, egy láthatatlan keresztet kapunk a hátunkra, mely talán a köldökzsinórunk elvágásával egy időben kerül testünkre. És mindenki “elindul a maga útján”, a neki leírt sorskönyv alapján. Néha nehezebb, néha könnyebb. Gyakorta élünk át szenvedést, fájdalmat, kudarcot. Nem értjük, miért is kell nekünk ennyit kínlódni, nélkülözni? Holott X vagy Y tőlem sokkal gonoszabb, érzéketlenebb, és mégis minden csak ” az ölébe  pottyan”. Nem kell aggódnia gyermekéért nap, mint nap.
Az, hogy ő mit él át belül, lelke kicsiny zeg-zúgos részeiben, nem tudhatja senki,  csak ő maga. Lehet, hogy bár látszólag minden sikerül neki, mégis boldogtalanabb, mint az, aki egész életében csak kínlódott, nélkülözött, de megtalálta célját és motivációját, ezzel egy időben a küldetését is  az életben.
Amikor egy szülő azzal szembesül, hogy gyermekénél daganatos betegséget, leukémiát diagnosztizálnak, vagy fogyatékossággal élő gyermeke születik egy, a gyászreakcióhoz hasonló folyamat játszódik le benne, melynek fázisai a tagadás, düh, alkudozás, depresszió és elfogadás.
A tagadás, elszigetelődés során a szülők nem akarják elhinni a történteket, sokan arról beszélnek, hogy az akkori életüket úgy élték meg, mintha egy filmet néznének másokról. A sokk hatására magukba fordulnak, és legszívesebben elbújnának gyermekükkel, családjukkal együtt a világ elöl.
A harag fázisában, a szülők igazságtalannak tartják a történteket, tele vannak kérdésekkel, amelyekre nem kapnak választ. Életük bizonytalanságban telik, amely növeli a szorongásukat. Bűntudatuk van a történtek miatt, ezért ezt azzal kompenzálják, hogy bűnbakot keresnek.
A harmadik szakasz az alku fázisa, a szülő nyíltan vagy burkoltan alkudozik Istennel, gyakran még akkor is, ha nem vallásos. Fogadalmakat tesz, és javulást kér cserébe.
A következő szakasz a depresszió szakasza. A szülő lassan rádöbben arra, hogy gyermeke állapotában csak egy nagyon hosszú, nehéz, gyötrelmekkel teli folyamat után várható némi változás. Ambivalens érzések kerítik a hatalmába, olykor a halálát kívánja, hogy legyen már vége ennek az egész szörnyűségnek, olykor pedig igen erős szeretethullám fut át rajta.
Az utolsó fázis az elfogadás, amikor a szülő belenyugszik és elfogadja gyermeke állapotát, betegségét. Ez a fázis legtöbbször a tűrőképesség határán alakul ki, mint egy védekező mechanizmusként, túlélő stratégiaként a teljes összeomlás elkerülése végett.
A kapott sorsot tehát el kell fogadni és meg kell tudni oldani. Ha nekünk szülőknek ez már sikerült, a következő feladatunk, hogy ezt elfogadtassuk gyermekeinkkel, tanítsuk meg őket együtt élni a betegségük hozta fogyatékságokkal, a megváltoztathatatlan elviselésével.

KELL Alapítvány
Sátoraljaújhely, Pataki u. 37/a
Telefon: +36 (20) 434-6401, +36 (47) 321-643
E-mail: kosztyuadam@gmail.com
Honlap: www.2004kosztyuadam.hu

2013.06.03.