Archivum (hónap): 2015 május

Testvériskolai kapcsolat kialakítása a hernádkaki Mátyás Király Katolikus Általános Iskola és a Diósgyőri Szent Ferenc Római Katolikus Általános Iskola között!

A most záruló program keretén belül a hernádkaki Mátyás Király Katolikus Általános Iskola és a Diósgyőri Szent Ferenc Római Katolikus Általános Iskola diákjai és tanáraik vettek részt közös programokon, tanulmányi kirándulásokon és szakmai napokon. A program keretében új ismeretek megszerzésén túl, szakmai tapasztalatcserére is lehetőség nyílt. A projekt költségeit teljes egészében az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Programból nyert, Európai Unió és Magyarország költségvetése társfinanszírozásából nyújtott, vissza nem térítendő támogatás fedezi, a projekt összköltsége 15,36 millió forint.

Befejeződött a sátoraljaújhelyi V. István Katolikus Szakközépiskola és Gimnázium energetikai korszerűsítése!

A most záruló beruházás megvalósításával megtörtént az iskola épületeinek energetikai korszerűsítése így járulva hozzá az energiahatékonyság és az energiatakarékosság fokozásához. A projekt célja, hogy a felújított épületek mind épületfizikai, mind fűtési paraméterei megfeleljenek az előírt szabványoknak. A beruházást teljes egészében az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Programjából nyert Európai Uniós támogatás fedezi, a projekt összköltsége 92,20 millió forint.

Testvériskolai kapcsolat kialakítása a bánrévei Szent Mihály Katolikus Általános Iskola és a tiszafüredi Szent Imre Katolikus Általános Iskola között!

A most záruló program keretén belül a bánrévei Szent Mihály Katolikus Általános Iskola és a tiszafüredi Szent Imre Katolikus Általános Iskola diákjai és tanáraik vettek részt közös programokon, tanulmányi kirándulásokon és szakmai napokon. A program keretében új ismeretek megszerzésén túl, szakmai tapasztalatcserére is lehetőség nyílt. A projekt költségeit teljes egészében az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Programból nyert, Európai Unió és Magyarország költségvetése társfinanszírozásából nyújtott, vissza nem térítendő támogatás fedezi, a projekt összköltsége 12,87 millió forint.

Befejeződött a szerencsi Bolyai János Katolikus Általános Iskola energetikai korszerűsítése!

A most záruló beruházás megvalósításával megtörtént az iskola épületének energetikai korszerűsítése így járulva hozzá az energiahatékonyság és az energiatakarékosság fokozásához. A projekt célja az volt, hogy a felújításra kerülő épület mind épületfizikai, mind fűtési paraméterei megfeleljenek az előírt szabványoknak. A beruházást teljes egészében az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Programjából nyert Európai Uniós támogatás fedezte, a projekt összköltsége 123,63 millió forint.

Testvériskolai kapcsolat kialakítása az Adácsi Szent Jakab Katolikus Általános Iskola és a sárospataki Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola között!

A most záruló program keretén belül az Adácsi Szent Jakab Katolikus Általános Iskola a sárospataki Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola diákjai és tanáraik vettek részt közös programokon, tanulmányi kirándulásokon és szakmai napokon. A program keretében új ismeret megszerzésén túl, szakmai tapasztalatcserére is lehetőség nyílt. A projekt költségeit teljes egészében az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Programból nyert, Európai Unió és Magyarország költségvetése társfinanszírozásából nyújtott, vissza nem térítendő támogatás fedezi, a projekt összköltsége 15,65 millió forint.

Testvériskolai kapcsolat kialakítása a nagykörűi Petrovay György Katolikus Általános Iskola és az egri Szent Imre Katolikus Általános Iskola között!

A most záruló program keretén belül a nagykörűi Petrovay György Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és az egri Szent Imre Katolikus Általános Iskola diákjai és tanáraik közös programokon, tanulmányi kirándulásokon és szakmai napokon vettek részt, melynek keretében új ismeret megszerzésén túl, szakmai tapasztalatcserére is lehetőség nyílt. A program költségeit teljes egészében az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Programból nyert, Európai Unió és Magyarország költségvetése társfinanszírozásából nyújtott, vissza nem térítendő támogatás fedezi, a projekt összköltsége 15,23 millió forint.

Befejeződött a mezőkövesdi Szent István Katolikus Általános Iskola energetikai korszerűsítése!

A most záruló beruházás megvalósításával megtörténik az iskola mindkét épületének energetikai korszerűsítése így járulva hozzá az energiahatékonyság és az energiatakarékosság fokozásához. A projekt célja, hogy a felújításra kerülő épületek mind épületfizikai, mind fűtési paraméterei megfeleljenek az előírt szabványoknak. A beruházás költségeinek több mint 20 %-át Szent István Katolikus Általános Iskola önerőből finanszírozta, a fennmaradó 149,81 millió forintot az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Programból nyert Európai Uniós támogatása fedezte. A projekt összköltsége 189,40 millió forint.

Testvériskolai kapcsolat kialakítása az ózdi II. János Pál Katolikus Általános Iskola és a mezőkövesdi Szent István Katolikus Általános Iskola között!

A most záruló program keretén belül az ózdi II. János Pál Katolikus Általános Iskola és a mezőkövesdi Szent István Katolikus Általános Iskola diákjai és tanáraik vettek részt közös programokon, tanulmányi kirándulásokon és szakmai napokon. A program keretében új ismeret megszerzésén túl, szakmai tapasztalatcserére is lehetőség nyílt. A projekt költségeit teljes egészében az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Programból nyert, Európai Unió és Magyarország költségvetése társfinanszírozásából nyújtott, vissza nem térítendő támogatás fedezi, a projekt összköltsége 13,08 millió forint.

Gyakornoki program zárul a Magyar Adó és Könyvelő Kft-nél!

A most záruló program keretén belül egy frissen végzett pályakezdő könyvelőt 9 hónapon keresztül mint gyakornokot alkalmazott a Magyar Adós és Könyvelő Kft, kinek a munkáját és szakmai fejlődését a vállalkozáson belül kirendelt mentor segítette, illetve támogatta. A program költségeinek 5% – át a kedvezményezett vállalkozás önerőből finanszírozta, a fennmaradó 2,21 millió forintot az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Programból nyert, Európai Unió és Magyarország költségvetése társfinanszírozásából nyújtott, vissza nem térítendő támogatás fedezi, a projekt összköltsége 2,35 millió forint.

Szent József Idősek Otthonának energetikai korszerűsítése!

A most záruló beruházásnak köszönhetően el lett végezve a Magányos Idős Emberek Gondviselése Alapítvány által üzemeltetett Szent József Idősek Otthona épületének energetikai korszerűsítése így járulva hozzá az energiahatékonyság és az energiatakarékosság fokozásához. A projekt célja az volt, hogy a felújításra kerülő épület mind épületfizikai, mind fűtési paraméterei megfeleljenek az előírt szabványoknak. A beruházást teljes egészében az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Programjából nyert Európai Uniós támogatás fedezte, a projekt összköltsége 18,8 millió forint.

Powered by WordPress | Designed by: Email Search