Archivum (kategória): Turisztika

Megvalósul a Bogács – Tard – Tibolddaróc kerékpárút

A kerékpárút új fejlesztésként jön létre nyomvonal kijelöléssel, mely érinti a Bükk Hegység területét, Bogács, Tard és Tibolddaróc gyönyörű természeti környezetét. A kerékpárút árnyas erdőkben, hatalmas réteken, legelőkön, patakok mentén, a Bükkaljai borvidék hangulatos szőlőtáblái, dűlői között halad településről településre. A beruházásra elnyert támogatás összege mintegy 887,48 millió forint, melyből megvalósul a „Miskolc – Bogács turisztikai kerékpárút kialakítása Harsány – Bogács szakaszon” című, TOP-1.2.1-16-BO1-2017-00007 azonosítószámú projekt, mely a Magyar Állam és az Európai Unió támogatásával valósul meg. A támogatás alapja az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásában létrehozott „Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés címmel” megjelent pályázat.

Elkészült a Molnár-szigeti volt napközis tábor és környezetének továbbfejlesztésének IV. üteme

A fejlesztés komplexen újította meg a Molnár-sziget déli részén található volt napközis tábor területét és annak környezetét. A projekt olyan köztérfejlesztést valósított meg, mely fenntartható, innovatív módon, kapcsolja össze a városi területeket a zöldövezeti, kikapcsolódást és a helyi értékeket közvetítő köztérrel, mely a helyi társadalmi kohéziót dinamikusan, ökologikus szemlélettel és a helyi kultúra erősítésével kívánja fejleszteni.

Nagy érdeklődés övezte az „Integrált turizmusfejlesztés az Etyeki dombság szőlőhegyein” projekt zárórendezvényét

Megvalósult az „Integrált turizmusfejlesztés a fenntarthatóság jegyében az Etyeki dombság szőlőhegyein” című, TOP-1.2.1-15-FE1-2016-00002 azonosítószámú projekt. A támogatás intenzitása a Projekt elszámolható összköltségének 100 %-a, de legfeljebb 298 944 007 Ft. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. 

Elkészült a Molnár-szigeti volt napközis tábor és környezetének továbbfejlesztésének III. üteme

A projekt célja Soroksár városképének javítása, az épített, és természeti környezet összhangban történő megújítása, a helyi kulturális értékeken keresztül a helyi identitás erősítése, és a kerület vonzerejének és lakosságmegtartó képességének növelése, valamint a környezeti értékek védelme.

Molnár-szigeti volt napközis tábor és környezetének továbbfejlesztése – III. Ütem

A projekt célja Soroksár városképének javítása, az épített, és természeti környezet összhangban történő megújítása, a helyi kulturális értékeken keresztül a helyi identitás erősítése, és a kerület vonzerejének és lakosságmegtartó képességének növelése, valamint a környezeti értékek védelme.

Integrált turizmusfejlesztés az Etyeki dombság szőlőhegyein

Elkezdődik az „Integrált turizmusfejlesztés a fenntarthatóság jegyében az Etyeki dombság szőlőhegyein” című, TOP-1.2.1-15-FE1-2016- 00002 azonosítószámú projekt. A támogatás intenzitása a Projekt elszámolható összköltségének 100 %-a, de legfeljebb 298 944 007 Ft. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Powered by WordPress | Designed by: Email Search